Úgy döntöttem, közzéteszek valamit, amit szerintem Brassónak az egyik ékszere, amely el van rejtve, pedig könnyen látható, található. Ha lesétálsz a 15 November utcán, a bal oldalon, ott vannak mindenféle épületek, kis udvarral elöttük, amely be vannak kerítve. Legtöbb épületnek szüksége felújjításra.
Az egyik épületnél, a bejárat fölött, van egy kis dísz, ahol lehet látni az "Isten Hozott" feliratott. Az egyik "t" betű ki lett simítva.
Mielött Erdélyt hozzácsatolták volna Romániahoz az első világháború után, Brassónak a lakossága egyenlően volt elosztva a magyarok, románok, és szászok között, mindegyik nép 33,3% tett ki a város népességéből, ami akkor 40.000 embert számolt. Azóta, a románok teszik ki simán a többséget, 93%-al, a magyar lakosság 7%-ra csökkent, és a szászok majdnem teljesen eltüntek, alíg 0,1%-ot tesz ki a szász lakosság, a város népességéből. A legtöbb szász el lett adva Németországnak és Ausztriának, a kommunizmus idején. Szomorú, mert Brassónak mindig a multikulturalitás volt jellegzetes, és most is érvényes ez a dolog. viszont azzal, hogy majdnem kihalt a szász lakosság, Brassó egy olyan etnikai közösséget veszít el, amely felépítette a várost, megvédte, és gazdagította a jelenlétével és kultúrájával.
A tanúság az, hogy meg kell menteni azt, ami maradt, és imádkozzunk, hogy nem ugyanez a sors vár a magyarokra.